Tágra nyílnak a mérgezés kiskapui: hulladékégetés az EU-ban Az energiaválság egyik legfélelmetesebb, de kevésbé látványos következménye volt tavaly ősszel a német kormány által fontolóra vett vészhelyzeti intézkedés. Ez lehetővé tette volna, hogy a hulladékégetők szűrők nélkül működjenek, mivel a szűréshez szükséges vegyi anyagokból hiány mutatkozott. Ezt a rémálmot ugyan sikerült elkerülni, de nyilvánvalóvá vált a sokak által aranystandardnak tekintett német hulladékkezelési rendszer sebezhetősége. Tiltakozó plakátok hívták fel a figyelmet Európa-szerte a hulladékégetéssel kapcsolatos környezetvédelmi aggályokra az 1990-es években, de a szűrőrendszerek fejlődése enyhítette a szennyezéssel kapcsolatos félelmeket. Az Európában évente keletkező 30 millió tonna műanyaghulladék nagy részét elégetik, és a legtöbb országban ma már több műanyagot égetnek el, mint egy évtizeddel ezelőtt. Ez a szám tovább fog növekedni, mivel a hulladéklerakást 10 százalék alá kell szorítani 2030-ig az EU-s irányelv szerint. Közben csak Lengyelországban és Csehországban is több tucat új égetőt terveznek építeni. Magyarországon egyetlen hulladékégető működik, Budapesten, ahol évente közel 400 ezer tonna lakossági hulladékot égetnek el. Ebből körülbelül 60 ezer tonna műanyag. A hulladékgazdálkodási feladatokat júliustól átvevő MOL azt ígérte, hogy néhány éven belül újabb égetőt építenek.
Az energia- és hőtermelés konkrét haszon a helyi közösségeknek, bár a mértékük viszonylag kicsi (az európai energia 2,5 százaléka származik az égetőművekből). A műanyagok elégetése viszont a szén elégetésénél is rosszabb klímaszempontból: 2,9 tonna CO2/tonna szemben a szén 2,7 tonna CO2/tonnájával.
A szakértők pedig arra figyelmeztetnek, hogy más ökológiai aggályok is fennállnak. „Nagyon szemmel kell tartani a hulladékégetők üzemeltetőit" – mondja Günter Dehoust, a németországi Öko-Institut vezető kutatója. Európa mintegy 500 hulladékégetőjének az ötöde található az országban.
Az Investigate Europe három olyan uniós méretű, tátongó kiskaput talált, amelyek lehetővé teszik, hogy a hulladékégetők okozta szennyezés rejtve maradjon. A német kormány aktívan részt vett legalább egy ilyen kiskapu létrejöttében.
Hiányos mérések, hamis biztonság
Az első a hulladékégetők szennyezésének mérési módjában nyílt: többnyire stabil körülmények között mérnek, azaz közvetlenül indítás és leállítás után ritkán, holott széles körben dokumentált, hogy ezekben az esetekben kerülhet a legtöbb szennyező anyag a levegőbe.
A hulladékégetésre vonatkozó uniós szintű iránymutatások legutóbbi, 2019-es felülvizsgálatakor figyelemre méltó dolog történt. „A munkacsoportunkban kiharcoltuk, hogy a dioxin- és furánkibocsátást Európa-szerte folyamatosan mérjék" – mondja egy, a megbeszéléseken jelen lévő forrás. „A francia és a belga kormány is támogatta ezt. De a Német Szövetségi Környezetvédelmi Ügynökség végül megakadályozta a kezdeményezést” – magyarázza.
A dioxinok és furánok rákkeltő anyagok, amelyek főként a klórtartalmú műanyagok, például a PVC elégetésekor kerülnek a levegőbe. A modern szűrők a legtöbb dioxint felfogják, ami nagy előrelépés a korábbi modellekhez képest. Marcus Gleis, a német delegáció vezetője szerint a vonatkozó adatokat későn osztották meg a francia képviselők. „Nem volt idő megvizsgálni őket" – indokolta a németek döntését.
„Az iparági szereplők a leállások alatt igyekeznek mérni" – állítja Abel Arkenbout, a hollandiai székhelyű ToxicoWatch Alapítvány vezető toxikológusa. „De ilyenkor a műszerek nem képesek mérni. Felelőtlenség az embereknek biztonságos képet mutatni, amikor az olyan tökéletlen méréseken és mérési módszereken alapul, amelyek az égési folyamat kulcsfontosságú pillanataiban nem működnek megfelelően" – nyilatkozta a tudós.
Ella Stengler, az égetőművek európai ernyőszervezetének, a CEWEP-nek az ügyvezető igazgatója szerint a szennyezést megfelelően mérik. „Nagyon büszkék vagyunk a hulladékból energiát előállító üzemek környezetvédelmi teljesítményére Európában" – mondta az Investigate Europe-nak.
A másik probléma: csak néhány klórozott szennyező anyagot mérnek. A PFAS-okat (fluortartalmú mérgező vegyületek, amelyek soha nem bomlanak le) nem mérik, annak ellenére, hogy Európában minden hulladékégető a PFAS-szennyezés feltételezett helyszínei között szerepel. Ezt Stengler is megerősítette: „A PFAS-okra vonatkozóan még nincs hitelesített mérési módszer." A mindennapokban használt termékek közül sok tartalmaz PFAS-t, és amikor ezek a termékek hulladékká válnak, nem sok olyan kezelési mód áll rendelkezésre, amely meggátolná ezen anyagok terjedését.
Harmadrészt pedig a jogszabályok nem írják elő, hogy figyelemmel kísérjék a hulladékégetőkből származó szennyezés hatásait az égetőművek környezetében lévő élő szervezetekre, illetve az olyan termékekre, mint a tej és a tojás. A vizsgálatokat csak a vegyi anyagok korlátozott körének a környezetbe történő kibocsátásának kimutatására végzik. Ez nagymértékben alábecsülheti a sejtekben idővel felhalmozódó mérgező anyagok valós hatásait.
Rákkeltő anyagok az élő szervezetekben
Arkenbout a háztáji csirkék tojásait, mohákat és fenyőtűket vizsgálva az európai égetőművek környékén súlyos szennyezést mutatott ki és túlzott dioxintartalmú tojásokat talált. „Amikor dioxinokat találunk egy égetőmű környezetében, akkor nincs összefüggés az erőmű kibocsátásával" – állítja ezzel szemben Stengler egy jelentésre hivatkozva, amely számos más dioxinforrást sorol fel.
Arkenbout nem minden munkája esett át szakmai lektoráláson. Az ezzel kapcsolatos kritikát azzal hárítja el, hogy nem ő tehet róla, hogy nem sokan foglalkoznak ezzel a kérdéssel: „Nem szabadna, hogy mi legyünk az egyetlenek. Több embernek, több kormánynak kell foglalkoznia a hulladékégetők körüli szennyezéssel".
Aktivisták harcolnak az adatokért
Ella Stengler CEWEP-igazgató szerint az iparág elkötelezett az átláthatóság mellett. „Az üzemeltetők törvényileg kötelesek adatokat közölni az illetékes hatósággal a megfelelőségi értékeléshez. Az illetékes hatóságoknak pedig törvényi kötelességük, hogy a vonatkozó adatokat a nyilvánosság számára hozzáférhetővé tegyék, így azok nyíltan hozzáférhetők legyenek." Az aktivistáknak mégis számos jogi csatát kellett megvívniuk Európa-szerte, hogy hozzáférjenek ezekhez az adatokhoz.
Egy példa erre Vóloszból, a mitikus Pelion-hegy lábánál fekvő kikötővárosból, Közép-Görögországból származik. A várost egy domb választja el egy százéves cementgyártól, amelyet a Lafarge/Holcim üzemeltet, és amely évente 185 000 tonna hulladékot használ tüzelőanyagként. Ezt a gyártási folyamat során hulladékkal is történő tüzelést együttégetésnek nevezik. A cementgyáraknál nagyon gyakori az együttégetés Magyarországon is.
A hatóságok évek óta bagatellizálják a környezetszennyezési problémákat, annak ellenére, hogy Vóloszban négyszer több a stroke, különösen a nők körében, és 2,5-szer több a májrákos eset, mint az országos átlag. Kutatások kimutatták, hogy a kórházi felvételek száma épp akkor emelkedett meg ugrásszerűen, amikor a részecskeszennyezés magas volt.
„Mindannyiunkat őrültnek próbáltak beállítani" – mondta Matthaiosz Dramitinosz kardiológus, a vóloszi városi kórház korábbi igazgatója. Három nagyszabású tiltakozás után abba egyezett csak bele a vállalat, hogy a szennyezési adatokat közzétegye az interneten. Ez azonban nem tartalmazza a higanyra vagy más nehézfémekre vonatkozó információkat, annak ellenére, hogy a higany a cementgyárak egyik legnagyobb szennyezési problémája.
A műanyag elégetésekor keletkező melléktermékek, a dioxinok esetében a vállalat nyíltan megosztja a folyamatos mérések napi átlagait. Az üzem azonban engedélyt kapott arra, hogy műanyaghulladék helyett földgáz elégetésére térjen át, amikor évente egyszer egy független cég végzi a dioxinméréseket.
„Az alternatív tüzelőanyagok használata egyértelműen biztonságos és jó környezetvédelmi lehetőség, technikailag a legjobb gyakorlat, amely megváltoztatja a helyzetet az ágazatban, és jelentősen felgyorsítja Európa klímasemlegesség felé vezető útját" – nyilatkozta a Lafarge/Holcim szóvivője.
Árnyék-hulladékgazdaság
Az Europol rámutatott arra, hogy az illegális hulladéknak nagy árnyékgazdasága működik. A probléma 2018 óta egyre nagyobb méreteket ölt. Ekkor ugyanis Kína, amely addig az egész bolygó szemétlerakójának számított, betiltotta a legtöbb problémás hulladéktípus behozatalát. Ha ez laza kibocsátás-ellenőrzéssel párosul, akkor a problémás hulladék égetése vonzó módja annak, hogy a megfelelő kezelés költségének töredékéért megszabaduljunk attól. És ez a hulladékot elégető üzemek számára is nyereséges. Amikor Teodor Nita román ügyész megkérdezett egy politikust, hogy miért nem lépnek fel komolyan a hulladékcsempészek ellen, a válasz rögtön érkezett: „Nem tehetjük meg, mert ez feldühítené a cementgyártókat, és nekik erős lobbijuk van" – mondta Nita a Deutsche Welle nyomozása szerint.
De maga az égetés is problémás hulladékot termel. Minden tonna elégetett hulladékból körülbelül 300 kg mérgező anyagokkal terhelt hamu keletkezik. „Németországban megengedett az égetőkből származó fenékhamu felhasználása útépítésben" – mondja Peter Gebhardt, Németország egyik legjelentősebb égetési szakértője. „Az esővíz beszivároghat és mérgező szennyező anyagok kerülhetnek a környezetbe" – teszi hozzá. Gebhardt félelmét megerősítette egy holland jelentés, amely részletesen bemutatja a szennyezést, amikor a hamu vízzel érintkezik.
Az ipar azt állítja, hogy az égetés a körforgásos gazdaság része, és rámutat arra, hogy csak nagyon kevés műanyagot lehet ténylegesen újrahasznosítani. Azzal érvelnek, hogy ez a legjobb elérhető módja a műanyaghegyek zsugorításának, miközben olyan anyagokat is visszanyerhetünk, mint például a különböző hulladékokba ágyazott fémek – mindezt úgy, hogy közben hő- és villamosenergiát termelünk. Bármilyen alakja is legyen a folyamatnak, kör vagy egyenes vonal, határozottan mérgező nyomot hagy maga után. Olyan nyomot, amelyet sokan inkább nem keresnek, mert attól tartanak, hogy az egyéb alternatívák rájuk nézve rosszabbak lennének.
Eurydice Bersi
Nico Schmidt
Kálmán Attila
Kálmán Attila és az Investigate Europe az európai műanyag hulladék útját, exportját és piacát térképezte fel nyomozásában, amelyet a Partizánon publikál egy későbbi videóriport, illetve most podcast formájában is, amelyben Tóth Jakab beszélget vele a kutatás hátteréről, megdöbbentő számokról és a hulladék útjáról. Mától hallgatható a Partizán Podcast csatornáján.
A videóriport előzetesét itt tudjátok megnézni:
Comments