Három szöveget szeretnék a figyelmedbe ajánlani, ha a csütörtöki Vétó-adás után úgy érzed, szívesen merülnél mélyebbre a társadalmi elitek témájában. (Ha még nem láttad az adást, pótold először, Kristóf Lucával vettük végig a Fidesz kapcsolatát az elitekkel a híres szárszói vitától az MCC-ig.) A három szövegből az első egy nyolcvan éves esszé, a második egy könyv az Orbán-rendszerről, a harmadik pedig nem is szöveg, hanem egy online archívum politika-függőknek. Mind a három szabadon hozzáférhető, linkelve vannak a címekben!
Mi más is lehetne az első, mint Bibó István alapműnek számító 1942-es esszéje a témában. Bibó a lenyűgözően izgalmas eszmefuttatásban sorra veszi, milyen lépésekből áll egy adott társadalmi elit hanyatlása. A pozícióvesztés első jeleként azt azonosítja, mikor a külsőségek felértékelődnek. Mert mikor az elithez tartozás értéke megkérdőjeleződik, akkor a pozíció elveszíti magától értetődőségét, és így az odatartozás jelölése felértékelődik.
„A gyengülő elit mindinkább rabjává lesz azoknak a külsőséges előírásoknak, melyekben a közfelfogás szerint az elit különleges tulajdonságainak, a kifinomultságnak, jó modornak, választékosságnak, műveltségnek stb. meg kell nyilvánulnia.”
Bibó végigvezeti az olvasót a hanyatlás lépésein, egészen az utolsóig, mikor az elit már szembenéz a társadalmi legitimáció hiányával és saját érdemtelenségével. Ráébred, hogy meztelen, és a lelkiismereti válságból a szociális érzék felmagasztalásába menekül. Bibó állítása nem a jótékonykodás ellen szól, hanem arra mutat rá, hogy mikor egy elit tagjai már csak a jótékonykodáson keresztül tudják bizonygatni jó emberségüket önmaguk és a társadalom felé, az többnyire azt jelenti: vége van.
„Még egyszer és utoljára hangsúlyoznunk kell, hogy ez az ítélet nem a szociális érzék konkrét megnyilvánulására és nem a valóban végzett szociális munkára vonatkozik, hanem azok önigazolási vágyból eredő hamis értékelésére s az erre alapított társadalmi önelégültségre. Az elit, ha kell, végezzen szociális munkát is, de legyen tudatában annak, hogy ha a reábízott társadalom odajut, hogy tartósan nem képes külön szociális munka nélkül fennállani, akkor az elitnek nem a szociális munka állandósítására, szervezésére, kiterjesztésére kell legjobb erőit fordítani, hanem a válság gyökerének a tisztázására és a válság okának a kiküszöbölésére.”
Szerencsére szabadon hozzáférhető eheti vétós vendégünk 2021-es könyve, amiben egy három évvel korábbi elitkutatás eredményeit ismerteti. Empirikus adatok alapján bemutatja, miben volt sikeres és miben sikertelen az Orbán-kormány által vezényelt elitcsere, két területen pedig (színház és irodalom) részletesen is elemzi a ‘10-es évek folyamatait. Mikor elfáradnánk az egyébként nagyon jól követhető főszöveg tudományos nyelvezetében, mindig megtöri egy részlet valamelyik kutatási interjúból, vagy egy szemet gyönyörködtető táblázat. Így felváltva találkozhatunk idézetekkel a kutatási alanyok bensőséges vallomásaival („Szóval mikor reggelig isznak, nem tudom, négy-öt író, akik hát fiatalok, utána nagyon jóban tudnak lenni, és viszont aki nem ivott, meg nem volt vicces, meg nem focizott, azok közül nagyon sokan eltűntek a pályáról, holott nem gondolnám, hogy tehetségtelenebbek voltak nálunk.”) és hosszasan böngészhető adatsorokkal („Az Ön véleménye szerint ki a mai magyar kulturális élet 5 legkiemelkedőbb, élő alakja?”).
A könyv hét évvel ezelőtti állapotokat rögzít, de ma is releváns, annak ellenére, hogy a kormányzati térfoglalásnak persze azóta sincs vége
Az adásra készülve egészen lenyűgöző archívumra bukkantam: egy honlap példás rendszerezettséggel őrzi a Szárszói találkozók anyagát. Képek, leiratok, hangfelvételek. Aki hozzám hasonlóan szerelmese a rendszerváltás utáni magyar politikatörténet niche-einek, órákra elmerülhet az anyagokban. Ott vannak az ‘94-es találkozó képei, egy egészen bizarr 2001-es párbeszéd Medgyessy Péter és Kuncze Gábor közt, vagy Mesterházy Attila és Bajnai Gordon még ennél is bizarrab BMX-ezése 2013-ból. Tanulság nincs. Ilyen világ volt. Vége van.
***
Ha kicsit rövidebb szövegekre vágynál, akkor pedig javaslom Orbán Krisztián nagy port kavaró pre-2010 cikkeit a féltudású magyar elitről, Jo Freeman ‘70-es évek-beli esszéjét a társadalmi szervezetek mikroelitjeiről vagy ezt a riportot Kristóf Lucával a Qubit.hu-n.
Ha pedig szereted az ehhez hasonló olvasmányajánlókat egy téma körbejárására, mindenképp iratkozz fel Pap Szilárd, a Vétó korábbi szerkesztőjének hírlevelére!
Üdvözlettel,
Ittzés Ambrus
szerkesztő
Comments