top of page

❌ Drogügyek és összefogás az ország politikai inkubátorában

Szerző képe: Ittzés AmbrusIttzés Ambrus

A Vétó adásai három fogalom köré szerveződtek a műsor indulásakor: politikai bátorság, politikai felelősség és politikai cselekvés vagy innováció. Azóta is valljuk, hogy ezek hiányában nem képzelhető el sikeres ellenzéki politizálás az Orbán-rendszerben.

Csütörtökön Szombathelyről sugároztunk élő adást, és ahogy szerte az országban, itt is csodálatos vendégszeretettel találkoztunk – köszönjük minden Vas megyeinek, aki eljött. Az élő adások utáni közönségtalálkozók, a személyes beszélgetések a legfontosabb órái a Vétó működésének.



De miért kezdtem ezt az egészet a bátorsággal, a felelősséggel és az innovációval? Főleg az innováció miatt. Szombathely és Vas megye politikatörténetében ugyanis meglepően magas számban találunk újszerű megoldásokat, olyan cselekvést, ami később máshol is szerepet kap az országban. Pozitív és negatív előjelűt egyaránt.

  • Rögtön visszaugorhatunk 2002-be, mikor az országgyűlési választáson a városban az MSZP és az SZDSZ már az első fordulóban is közös jelölteket indított Hankó Faragó Miklós és Szücs Gábor személyében. Ez egyedül itt történt az országban, de a második fordulóban aztán az MSZP országszerte 7 helyen visszalépett az SZDSZ javára, az SZDSZ többi talpon maradt jelöltje pedig a szocialisták javára lépett vissza – a két párt kormányt is tudott alakítani.

  • Másfajta innováció is kötődött a Vas megyei szocialistákhoz a kétezres évek elején: az éveken át húzódó tagbeléptetési botrányról érdemes végigböngészni a cikkeket a nyugat.hu archívumában. A megyei belháború végén az ügy egyik kulcsfigurája, Tóth Csaba elkerült Vasból, és Zuglóban kezdte meg nem kevésbé emlékezetes működését. Vitte magával a Vas megyei innovációt: Zuglóban is csodálatos tagszaporítás történt.

  • Már a tizes években egy fideszes városi politikus lemondásra kényszerült, miután előkerült egy yachtozós videó, amin nehéz nem azt látni, hogy az illető kokaint fogyaszt. Hogy Győr nem is Vas megyében van? Nem is Borkai Zsoltról van szó: Lazáry Viktor szombathelyi alpolgármesterként keveredett drogügybe, aminek következtében kilépett a pártból, és politikai karrierje sem folytatódott 2014 után. De mint láthatjuk, a szombathelyi eseménysor később máshol is megismétlődött.

  • És végül 2018-ban jött a valódi innováció. Mivel Czeglédy Csaba, a városi közgyűlés képviselője előzetes letartóztatása miatt több mint egy évig nem tudott részt venni az üléseken, időközi választást írtak ki a Derkovits-lakótelepen. Az ellenzéki pártok az Éljen Szombathely! Egyesület logója alatt indították László Győzőt, és nyertek, majd az ezt követő hónapokban teljesen szétesett a helyi Fidesz, így a közgyűlési többséget is meg tudták szerezni. 2019 őszén rendes önkormányzati választások voltak. Ekkor már nemcsak Szombathelyen, de szerte az országban számos más városban is bevált az ellenzék közös indulása egy helyi civil szervezet zászlaja alatt. 2024-ben már az összes egyéni körzetet az Éljen Szombathely! nyerte, Nemény András pedig hatalmas fölénnyel újrázhatott polgármesterként.


De az önkormányzati sikert nem követte országgyűlési 2022-ben. Simán nyerte a Vas 01-es körzetet Hende Csaba és a Fidesz. 2026-ban viszont minden adott hozzá, hogy az ellenzéki város ellenzéki képviselőt is küldjön a parlamentbe. Ahogy láthattuk, a szombathelyi politikában van hagyománya az innovációnak, ez biztos nem fog problémát jelenteni a jövőben sem. De az innováció, a cselekvés nem elég: a politikai felelősség felvállalása és a politikai bátorság is elengedhetetlenek. A Partizán mindenképp követni fogja a fejleményeket 2026-ig Szombathelyen is!

Még egyszer köszönjük, hogy eljöttetek a Vétóra Szombathelyen! Vidéki Vétó legközelebb Dunaújvárosban és Orosházán lesz, de máshova is megyünk még a tavasz folyamán – ha nem akarsz lemaradni a fejleményekről, kövess minket a Facebookon és az Instagramon, jövő csütörtökön pedig újra a stúdióból jelentkezünk!


Kövesd a Vétót továbbra is!


Ittzés Ambrus,

szerkesztő

 
 
 

Friss bejegyzések

Megmondtuk félszázszor

Tegnap Vida Kamilla már huszonharmadszor köszöntötte műsorvezetőként a Vétó nézőit ( Szia Bálint – Szia Kamilla! ), én tizenkettedszer...

❌ Akkor van vége, amikor…

“Akkor van vége, amikor vége van. És nem akkor van vége, amikor befejeződik, mert ha vége van, akkor még folytatódhat ugyan, de ez nem...

Comments

Rated 0 out of 5 stars.
No ratings yet

Add a rating
bottom of page